Endlich frei – harminc év szabad Európa

„Akarok valamit mondani, elvtársak. Ha már valaki lő, akkor azt úgy kell csinálni, hogy a célszemély nem hogy eltávozzon onnan, hanem itt kell maradnia, nálunk. Micsoda dolog az, mi az, hogy leadnak hetven lövést, és akkor még át is fut, és ott aztán csinálnak egy óriáskampányt! Hát akkor abban igazuk van. Ember, ha valaki ennyire rosszul lő, akkor csináljanak csak kampányt!” 

Erich Mielke – az NDK állambiztonsági minisztere 1957 és 1989 között – kijelentése 1989. április 28-án (Mielkét a német rendszerváltás után felelősségre vonták, 1993-ban hat év szabadságvesztésre ítélték) 

Túl sokszor beszéltek a modern kori történelem során a szabadságról az épp azt elnyomó politikai rendszerek, és még többször puffogtatták azt üres, hely- és időkitöltő, ráadásul egyáltalán nem komolyan gondolt frázisként mindenféle rendű és rangú politikusok Dél-Amerikától Kelet-Európáig, Afrikától Ázsiág.

Kevés olyan megörökített pillanata van a történelemnek, amikor a szabadság fogalma láthatóvá, átélhetővé, megérthetővé – és mindezek nyomán megrendítővé – tudott válni.

Ma harminc éve egy ilyen pillanat történt

Az 1989. november 9-én a Bornholmer Strasse határátkelőnél összetömörült keletnémet alattvalók egyszerűen a tömeg nyomásával, a békés követeléssel, a legelemibb szabadságvágy kinyilvánításával és halált megvető bátorsággal megnyitották a saját útjukat a jobb élet felé. 

Ne feledjük, még 1989 februárjában is lelőttek a keletnémet határőrök egy 21 éves fiatalembert, aki át akart szökni a Fal túlsó oldalára.

Mint 1989 november 9-ének estéjén kiderült, a Bornholmer Strasse hősei és hősnői nem csak magukat szabadították ki az elnyomás rendszeréből. Abban a pillanatban, ahogy kinyílt az a bizonyos határsorompó, az egész keletnémet kommunista állam és diktatúra veszítette el értelmét, semmisült meg politikailag, ideológiailag és morálisan.

És az NDK megsemmisülésével maradék értelmét is elvesztette

amibe a világháború utáni világrend ezeket a népeket – lengyeleket, cseheket, szlovákokat, baltiakat, magyarokat és a többieket – kényszerítette.

Kilenc perc az elnyomástól a szabadságig

Kedves Olvasó, te is dőlj hátra, és nézd meg ebből a 2019 végi, szabad és jóléti – és szabadságát és jólétét valamiért annyira magától értetődőnek gondoló – Európából ezt a fenti kilenc percet,

Nézd 1:43-nál, ahogy valaki „endlich frei”-t kiált.

Nézd 6:25-nél a még mindig kitartó keletnémet határőrt, aki maga se tudja már, hogy miért, de még kapaszkodik az élete és munkássága értelmét jelentő sorompóba az átnyomuló tömeg sodrásában. 

Nézd 6:48-nál a szabad oldalra önfeledten átugráló nőt.

Nézd 7:38-nál a tovább strázsáló határőrt, a tekintetét, és próbáld kitalálni, vajon mi minden kavargott ott és akkor a fejében. 

Nézd 8:32-nél az NDK-s címertől mentes, egyszerű német zászló lobogtatását, egy szétszaggatott közép-európai nemzet negyven év utáni egymásra találásának jelképét.

És nézd végül 8:44-nél két ember egymásra találását, akiket nyilvánvalóan a modern európai történelem legbornírtabb, perverzül pedáns kegyetlenséggel fenntartott diktatúrája választott el egymástól – amíg végül az emberek akarata felül nem írta a lőparancsot és az attól való halálfélelmet.

És gondolj arra, milyen jó most neked és meglévő vagy leendő gyermekeidnek, hogy ennek az egésznek ott és akkor vége lett.

„A szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Harcolnunk kell érte, meg kell védenünk, és a gyermekeinknek meg kell tanítanunk, hogy ugyanezt tegyék ők is.”